BIOGRÁFIA

Bokor RIA - énekesnő

Már korán vonzani kezdett a művészet a tánc, az éneklés. Könnyű volt az alapokat elsajátítanom, hiszen édesapám Bokor János, aki előadóművész és énekes.

2004-ben kezdtem el igazán az énekléssel foglalkozni. Az alapokat az Országos Szórakoztatói Központ (OSZK) Magyar Zenészek és Táncművészek szakszervezeténél sajátítottam el. Tanáraim: Kovács Orsolya, Esze Jenő, Szatmári Orsi és Lukács Linda.

Szólóban rendszeresen felléptem az OSZK hangversenyein, Stefánia Palotában, idősek otthonában, Fészek Klubban, Sport Max Centrumban. Együtteseimmel (Csaba és a Neobabák, MusicShowCompany, CasinoBlack, SpaceJam Band) egyéb rendezvényeken, ahol retro és pop-rock stílusban egyaránt adtunk koncerteket. Vendég énekesként többször is meghívtak a Bryan Adams tribute zenekar koncertjeire. Jelenleg is különböző rendezvényeken adok szólóesteket, félplayback, zenekar és/vagy zongora kísérettel többféle stílusban.

Kedvenc előadóimtól énekelek, mint például: Keresztes Ildikó, Tina Turner, Queen, Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati, Amy Winehouse.

2006-ban tagja lettem az Adj hangot musical társulatnak, ahol 2007-ben a társulat szakmai szavazásán megválasztottak az "Év Hangja" cím nyertesének. Erről a Zene.hu is tájékoztatta a nagyérdeműt.

2008-ban indultam a Géniusz tehetségkutató versenyen, ahol a hónapokon keresztül tartó versenysorozat végén az előkelő második helyet szereztem meg.

Ugyancsak 2008-ban indultam az Országos Karaoke Versenyen, amelyet a Jam Pub-ban rendeztek minden évben. Ezen a versenyen első helyezést értem el.

2010-ben saját honlapot készíttettem - www.bokormarianna.hu . Elkészült szóló demo albumom is, amelyen táncdalfeldolgozásokat énekelek, Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati, Máté Péter és más neves előadók slágereiből.

2010-től 2014-ig az OverTime nevű zenekarban énekeltem, ahol elődöm Vastag Csaba volt.

2011-től a Muzsika TV-ben is látható vagyok, ahol különböző stílusú dalokat saját feldolgozásban énekelek.

2011-ben az RTL Klub X-Faktor produkciójában a legjobb 50 közé jutottam, ezáltal sokan megismertek, valamint lehetőséget adott arra, hogy további fellépéseim legyenek.

2011-től 2014-ig a Medicolor nevű zenekarban is énekeltem. Számos orvosi és gyógyszerészeti rendezvényen léptünk fel. A zenekar egészségügyi dolgozókból áll (orvos, asszisztens).

2012-ben a TV2 Voice című tehetségkutatójában eljutottam a párbajig, amely fő műsoridőben adásba került, így itt is kaptam egy lehetőséget arra, hogy még többen megismerjenek.

2015. decemberben megjelent saját lemezem, saját dalokkal a Music Fashion Kiadó jóvoltából, melyekben Burai Krisztián, Szabó Leslie, Kállay Saunders András írták a dalokat és társszerzőként jómagam is közreműködtem. Összeállt a Bokor MaRIAnna Band, ahol már az albumon lévő dalokat is játszuk a koncerteken. Az Indulhat a show című saját dalomat előadtam az MTV1 Család-barát műsorában, a Duna TV Kívánságkosár műsorban, valamint a Juventus Rádióban is 2014 augusztusától 2015-ig hallható volt ez a dal az esti műsorban.

2016-ban készülünk a zenekarommal a lemezbemutató koncertemre, melyet hamarosan bemutatunk.